2013. június 19., szerda

Gyömbér a mellrák ellen?


Forrás: dr. Tihanyi László
Elképzelhető, hogy a friss gyömbérkivonat hatékonyabban harcol a rák ellen, mint bármilyen jelenleg elérhető gyógyszer – derül ki a King Abdulaziz Egyetem (Szaúd-Arábia) munkatársai által végzett kutatás eredményéből. 
A Journal of Boimedicine and Biotechonology folyóiratban megjelent cikkben a kutatók arról írnak, hogy a mellrák jelentős egészségügyi problémát jelent világszerte, a hagyományos gyógyszeres terápiák pedig csak közepes hatékonyságúak és gyakran járnak komoly mellékhatásokkal.
A célzott terápia és a szűrési technikák terén elért előrelépések ellenére az emlőrák továbbra is komoly egészségügyi probléma világszerte és a leggyakoribb ráktípus a nők körében, valamint a vezető halálok.
Az emlőrákok kezelése általában hormonkezeléssel jár, szelektív ösztrogén receptor (ER) modulátorok segítségével.
Azonban a statisztikák szerint csaknem minden áttétes daganattal rendelkező páciens és a hormonkezelt betegek kb. 40 %-ánál visszaesés tapasztalható, mely végül a beteg halálához vezet.
A kutatók azt is megjegyzik, hogy a kezelések sok esetben alacsony hatásfokkal bírnak és a komoly mellékhatásaik is tovább korlátozzák felhasználásukat. Emellett számos ráksejt képes rezisztenssé válni a gyógyszerekkel szemben már az első kezelés után is.
Így rendkívül fontos dolog olyan új vegyületek azonosítása, melyek biztonságosak és emellett képesek megállítani a mellráksejtek növekedését.
A kutatók a nyers gyömbér kivonat rákos sejtekre gyakorolt hatását vizsgálták és azt találták, hogy a gyömbér egyértelműen daganatellenes tulajdonságokkal rendelkezik, gátolja a rákos sejtek növekedését, miközben az egészséges sejtekre nincs hatással. Semelyik hagyományos rákkezelés sem rendelkezik ezen tulajdonságokkal.
Bár a kutatók egyelőre nem ismerik a gyömbér pontos anti-tumor mechanizmusát, a mellette szóló bizonyíték vitathatatlan. Éppen azért a gyömbér ígéretes jelölt lehet a mellrák elleni küzdelemben.
A gyömbér kivonat olcsón és nagy mennyiségben előállítható és jelenlegi ismereteink szerint semmilyen mellékhatással nem rendelkezik.
Korábbi vizsgálatok már kimutatták a gyömbér mellrák ellenes hatását. Más vizsgálatok is arra engednek következtetni, hogy a gyömbér kivonat és komponensei képesek felvenni a harcot más rákos megbetegedéssel szemben is, mint pl. a végbél, máj, tüdő, hasnyálmirigy, prosztata és bőrrák.
A gyömbér az egyik legrégibb gyógyhatású élelmiszerünk. A világon elsőként Kína déli részén termesztették, majd gyorsan elterjedt egész Ázsiában, később pedig Nyugat-Afrikában, a Karibi térségben és Indiában. Ma már széles körben fogyasztják élelmiszerként és gyógyszerként szerte a világon.
Tudományos kutatások szerint a gyömbér több mint 100 különböző egészségre gyakorolt jótékony tulajdonsággal rendelkezik, a közismert hányingercsökkentéstől kezdve az emésztés elősegítésén át gyulladáscsökkentő és egészségjavító hatásáig. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a gyömbér kifejezetten jóízű, számtalan módon adható ételekhez, gyümölcsökhöz, salátákhoz, ill. önmagában, vagy teaként is fogyasztható.
http://pirosmedicina.drtihanyi.hu/cikk/gyomberrel-a-mellrak-ellen